Éppen egy álmomat élem, vagy talán csak álmodom: idegen (mostanra már ismerős idegen) országban, ezelőtt még oly messzinek tűnő országokból jött korombéliek között próbálgatom magam, nyelvtudásom, próbálgatom a többieket, a családom, próbálgatom, kóstolgatom a világot, ételekben, illatokban, vörös borban, zenében, csillámló hóesésben, cseresznye illatú dohányfüstben...

És akkor, mint Nyilas Misi, pakkot kaptam odahazáról. (Előző este az otthon illatáról esett néhány szó, amiket aztán nagy csend követett.)
Édesanyám gondos kezei szép csomagot készítettek. Benne minden, amire csak vágyni tudsz: csupa szeretet, gondviselés. Zene és könyv. "Aki elindul, annak útravaló kell." ( 7 éves  gyermek szájából, a kapott könyv soraiból idéztem) Schaffer Erzsébet: Káprázat az élet.
Első írás, amit mohón olvasok: Ne add fel az álmaidat...! Először mohón, aztán, ahogyan az minden igazán jó dologgal lenni szokott, lassítasz, mert húzni akarod, nem akarod, hogy vége legyen, ugyanakkor, a vége azt is jelenti, hogy az egész ott van már benned, kereken, és mehetsz tovább is, immáron másképpen. Újraolvasod, de az már egy másik élmény lesz, más szemekkel, más szívvel teszed.

Az írás, mint minden Schaffer történet, az életről, létről, de nem a csak lenni létről, hanem az élt létről... aki ismeri az írásait tudja, mit szeretnék ezzel a kusza mondattal... aki meg nem, az meg kapjon kedvet hozzá, hogy utána ilyen összekuszált mondatokkal is képes legyen, néhányak számára érthető érzéseket kifejezni.

Egy család, egy sokat utazó, mert utazni, és haza térni szerető apa, gyermekek és egy (mint ahogyan az lenni szokott) erős, biztos hátteret nyújtó anya. "Hogy mi az emberben ez a vágy: menni. Nehéz megfogalmazni... mintha megszólalna lelkedben egy harang. (...) Hív, hív és neked el kell indulni. Ez valahonnan a gyerekoromból jön, és ha az ember igazán őszinte magához, ezek a hívások megmaradnak, ha megmeri élni őket." (szintén a kapott könyv ugyanazon történetéből, az apukától)

Tudjátok (vagy hát nem is tudom, hogy mindenkinek van-e ilyen) van az az érzés, amikor valami dolgozik benned, de nem tudatosul hosszú ideig, hogy mi az csak, amikor tudatosul, akkor jössz rá, hogy jéé ez már régóta motoszkál bennem. Tavalyelőtt ilyen volt az éneklés hiánya számomra, ami csak aztán nyárra tudatosult bennem. Most ilyen az én gyermekkoromból, nekem megmaradt "hívások". Ittlétem alatt, többször jöttek fel bennem emlékek, folklór estekről, kis gyermekként szüleimmel és barátaikkal késő estig tartó nagy beszélgetéseken való szundításokról, hasfájós, hányingeres buszozásról, hegy megmászásokról, furcsa ételekről, illatokról, szúrós takaróról... és megannyi, megannyi történésről.

Utazásokról és hozzánk utazókról.

És most élem az álmom, álmodom az életem, élem az életem és álmodom mostani és következő álmom.

Következő álom...

Mielőtt eljöttem otthonról néprajzos társaimmal és egyik tanárunkkal, vonaton hazafelé Regölyből (Újszkítia), fogalmazódott meg bennem az eramus kapcsán, hogy talán azért is szeretnék kicsit távol lenni az országomtól, otthonomtól, mert nagyon nagyon szeretem, és ha másutt leszek, még jobban szerethetem, olyat is megláthatok, amit az utazás nélkül nem. Schaffer Erzsébet mottója: "Meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk." Ez most egy kicsit olyan, hogy "elveszek" magamtól valamit, "elveszem" magam valamitől egy időre, hogy utána még erősebbre fűzzem a kapcsolatot. Édesapám ajánlására: Balázs Ferenc Rög alatt. Idézek belőle: "Az én igazi utazásom akkor kezdődött meg , amikor a világjáró út porát leráztam magamról, (...)." És mint ahogyan az az újraolvasott könyvvel van, majd otthon ülve, visszatekintve más lesz az itt létem.

A Schaffer könyvből olvasott első történet az otthonommal szomszédos Zalába, de ha már olyan közel, engem Vasba repít. A Vasi dombok: zölden, aranysárgán, vagy büdös de gyönyörű repce sárgán (Vera nővéremnek egy fintorgó kacsintás: emlékszem, mikor Te voltál Brüsszelben és írtam egy sms-t, hogy virágzik a repce... :) ), őszi feketén, vagy téli fehéren. Írásomat megkezdve vasi népzenét hallgatok: Csík Vas megyei népdal, régi lakodalmas csárdás Szombathelyről, s ha emlékezetem nem csal a beregszásziak Vasváron életre hívott Dorottyájában is bent volt ez a zene.
S ha már Dorottya, s ha már Beregszász, hát kell-e még magyaráznom, hogy hány és hányféle élmény, hatás ért kisgyermekként, aminek most egy  észtországi elmélkedés, emlékezés az egyik eredménye...

Naeratus Tartus (Mosoly Tartuban)

Az általában úgy szokott lenni, hogy jól beriogat az időjárás jelentés, hogy hú de jaj de hideg lesz... aztán akár hideg, akár nem, Te fázol, mert azt mondták, hogy hideg van.
 No, Észtországban a következőképpen élem meg ezt a hú de jaj de hideget:
Úgy kezdődik, hogy jaaaj hát Észtországba mész?! Hát ott aztán jól lefagysz majd...
Ezért aztán más országokból szintén  ide "tévedt" diáktársaimmal együtt, mintegy fordított, tudatos elgondolás mentén, igyekeztünk adaptálódni. Az adaptálódás érzékeletetésére, csak egy kis momentum: Tegnap röhögtük szét magunkat, hogy egy augusztus végi képen ugyanazt a téli kabátot viseltem, mint, amit most. Ergo: augusztusban még majd meg fagytunk, most meg lereagáltuk, hogy ja hoppá, az milyen meleg is volt!? Hát minek is "pazarékolásztam" azt a jó időt a télikabátomra... :P :) (Azért a kis ködmönke alá avászkodott a kabátkának mostanra...)
No és a következő level (szint) A Kesztyű Kérdés. Akik ismerik a kisebb nagyobb lökettyűimet (kettyű hahaa kesztyű... ) azoknak mondom, hogy nálam a kesztyű kérdés az a banánnal vetekszik. Azaz kell-e kesztyű, hasznos é vagy sem. (A banán hasznos! Ott nem ez a kérdés... de ez egy másik téma...) Szóval én novemberig amondó voltam, hogy nekem nem kell kesztyű, bármennyire is csábító, vagy amennyire csábító éppen ezért olyan visszataszító is a hipszter beütésű, jaj de cool (cool=hideg :P ) vagyok két ujjas kötött kesztyű... No de decemberben kesztyűre adtam a (kéz)fejem... Két ujjas, egyértelműen, mert lelki szemeim előtt lebegett gimis némettanárom oly impresszív előadása az ötujjas kesztyűben izoláltan, szépen lassan megfagyó ujjakról, meg amúgy is...
Egy ideig boldog is voltam vele, szépséges is meleg is... Na de jött a mínusz tizenöt és visszatértek az aggályaim. Tehát ha egyszer olyan hideg van, hogy így is úgy is lefagy a kezed, akkor meg minek már! Sőt a veszély csak fokozódik azáltal, hogy a kétujjasban ökölbe tudod szorítani a kezed, melegen tartás gyanánt, hogy aztán azt érd el vele, hogy nem ökölbe zárni, hanem kinyitni legyen nehezebb, amint melegbe érsz... Továbbá óriási veszélye, hogy, amikor elvágódsz, akkor nem a tenyereden, hanem az ujjaidon fogsz a jó öreg reflexeidnek köszönhetően landolni.... no már most a jégen az ökölbe szorított kezed, tested pehely súlya alatt oly gyönyörűen ropog szerte-szana-széllllllyel, mint ahogyan azt szeretted volna az egész  szegfűszeggel, amikor mézes kalácsot sütöttél és por állagú szegfűszegre lett volna szükséged.
Ellenben a popókérdésnél popopozitívum, hogy úgy be, le, fel, át, össze, vissza van fagyva, hogy nem érzel semmit, amikor elvágódsz.
És ami a legjobb az egészben, egész nap csak egyszer kell mosolyra derülnöd, utána garantáltan odafagy a gyönyörűen, minden bőrhibádat elrejtően kipirult arcodra... Na ez az oka, hogy amióta ilyen hideg van, mindenki somolyog Tartu havas utcáin.... :)

Első gyertya..

Ablakunk alatt egy parkoló van. Kb. 10 cm hó már minimum leesett. Nagyon szép és még mindig esik.
Néha nehéz, főleg reggel, hogy "jaaaj most ki kell menni a hidegbe", de odakint mindig rájövök, hogy ez igen csak nekem való. Szeretem a havat, ahogy kipirul mindenki a hidegben, az a jóleső érzés, amikor bemész egy meleg helyre és lassan felengedsz...
Az ablakból már perecek óta nézem, ahogyan egy apuka tanítja apró sítalpakkal a kislányát síelni. Arra gondolsz, hogy milyen jó volt, amikor te is olyan kicsi voltál és édesapád téged is mindig kivitt szánkózni, nem volt baj ha fáradt volt munka után, de vitt téged és a testvéreidet. Anyud meg otthon várt valami finomsággal, meleg kakaó vagy tea...
És akkor megláttam egy emberkét, az apuka és kislánya mellett egy kukában turkált. Szinte már majdnem beleesett, annyira próbált találni valamit. Végül talált valami falatnyi kis ennivalót, aztán elment...
Az apuka és kislánya még mindig kint játszanak...
Nekem most ez az első gyertyám...