magyarul Eestiben :)

Jáááj, hát gyönyörűséges oly nagyon szeretett anyanyelvemnek természetesen külön bejegyzés jár!
Annyira, de annyira bírom, hogy lépten-nyomon a magyar nyelv, vagy Magyarország szeretetébe ütközöm. Olyan szép, amikor őszinte lelkesedéssel, szeretettel, rajongással beszél egy nem magyar az anyanyelvemről, a hazámról.
Pár eddigi eset:
Van egy észt fiú, aki teljes rajongással van Magyarország és a magyar nyelv iránt. (Neki majd külön bejegyzést szentelek, mert az első beszélgetésünkből "riport" lett... nem bírtam tovább, jegyzetelnem kellett... ő meg nem bánta... :D majd begépelem, de még nem végeztem vele, folytatjuk még :) )

No aztán van egy német srác, akivel akkor találkoztam, amikor első nap ebbe a kollégiumba költöztem. Na ilyennel, mint ő még nem találkoztam eddig. Ügyesen beszél magyarul, de az csak hagyján, de hogy még a szlenget is ismeri, meg nyelvjárásokat, meg persze törit... jááj nagyon jót beszélgettem vele. És rájöttem, hogy szebben beszélek, ha nem magyar ajkú emberrel magyarul beszélek. Szebben= lassabban (természetesen), jobban megválogatom a szavaim, igényesebb. De nem tudatosan, csak nem tudom, valahogy így jön... érdekes, majd még gondolkodom ezen... :)

Szintén német az észt nyelvórán mellettem ülő fiú. Aki egyik reggel suliban azzal fogadott, hogy Szia! Bocsánat! Ezt a tiéd! (és visszaadta az egyik papírom, amit előző nap véletlenül elpakolt a cuccaival) Én meg csak kamilláztam. "Te beszélsz magyarul?" De nem nem beszél, csak pár szót tud, mert egyszer magyarokkal volt együtt valahol több napot, és most utánanézett pár szónak... :) kedves! és persze járt Budapesten és milyen gyönyörűűű! :)

Tegnap voltam az egyik  irodában aláírni papírokat, mire felnézek és egy nagyméretű üvegezett képet látok a falon gyönyörűséges fővárosunkról. "Jaaaj Budapest!" mondom. Mire a hölgy az irodában (ezúttal angolul) magyar vagy? Nagyon szép a fővárosotok! (én: büszke mosoly :D )

Ma:
Erasmus iroda: odaadom a papírom és közben kérdezek ezt azt, mire a koordinátor megkérdezi: magyar vagy? Igen. Akkor folytathatjuk magyarul. (mondja magyarul)

És még számtalan.... :) :)

Tudjátok, van az a szitu ( :P ), amikor elkéstek az oskolából és nem tudjátok, hogy melyik teremben van az órátok....
Igen, nem tudod, mert amikor a koliban már a liftnél vagy, eszedbe jut, hogy visszamész megnézni, melyik teremben lesz órád. Igen ám, de nem tudsz visszamenni a szobádba, mert a folyosó ajtó bezárult mögötted, te meg persze pont aznap veszítetted el a törött "ajtó-nyitó" kártyádat, valahol a szobád és a lift közötti kb 7 méteren.
 Aztán rohansz a suliba, azon gondolkodva, hogy hány kávéról kell lemondanod, hogy megspórold az elveszített kártya árát.
 Beérsz a suliba és nyugtázod, hogy "jaaaaj az a mexikói srác is arra az órára jár, amire én", szóval követed... Igen ám, de pont aznap a mexikói srác ellen is összejátszott az univerzum és késésben van, no meg persze nem tudja, hogy melyik teremben vagyunk ma.... aztán csak megtalálja az ember... vagy nem :) de ez utóbbi lehetetlen, mert itt annyira lelkiismeretesen ki van írva minden az ajtókra, hogy megtalálod, hol van az órád. ;)
 1:0 ezért a Tartu Ülikool-nak PTE-vel szemben!
 (Nagyon-nagyon rendben ki van írva minden infó: ki a tanár, hány személy van az órán, mettől meddig, stb. )

És igen! Igaza van Balázs Gézának: http://www.balazsgeza.hu/?p=1227, miszerint az ajtókon üveg van, amin benézhetsz, mielőtt feltépnéd, a neked nem megfelelő terem ajtaját.  Édesanyám ajánlására már tavaly találkoztam ezzel az írással, de most el tudjátok képzelni, hogy mennyire más szemmel olvasom újra, és hogy miként nyer értelmet a szemiotika oly nagyra becsülése, vagy a zöld domb, vagy a tiszta jelző.... meg az egész... és amit még magam hozzá tudok már tenni....és amit talán ti is hozzá tudtok tenni a blog miatt... :)
övé, enyém, tiéd, MIÉNK, neki, nekem, neked, NEKÜNK,  érte, értem, érted, ÉRTÜNK...  ért ed?? :)

Tüdrukud lilledega Tartus- Lányok virágokkal Tartuban

Bár régen nem jegyeztem ezt meg a blogban, de továbbra is áll az, hogy minden egyes nap látok egy lányt, nőt, nénit virággal az utcán! :D Az észtek szeretik a virágokat. Az észt pasik szeretnek virágot adni a lyányoknak (?!) :D
 szép-ilus :)
Tere!

Werner

Jáááj, hát a Wernernek szentelnem kell egy bejegyzést! :D
A Werner egy kávézós, sütizős, meg egyébként étterem szerű hely is. No de persze én egyértelműen a kávéért járok oda (meg néha süti :D ).
Azt tudni kell, hogy volt olyan napunk, hogy enni semmit nem ettünk, de vagy háromszor voltunk a Wernerben kávézni. Azt is tudni kell, hogy ez azért is  lehetséges, mert itt Tartuban beülhetsz egy kávé mellé akár három négy órára, vagy egész napra is. Senki nem fog zaklatni, hogy távozz, max azért zaklatnak, hogy leülhetnek-e az asztalodhoz, mert máshol nincs hely. Ilyenkor csak annyi, hogy mosolyogsz és azt mondod: Palun! :) az észtek meg úgy örülnek, hogy külföldi diák észtül gagyok, hogy csak na! :)
Illetve van egy kis belső udvara is a Wernernek, ahonnan nyílik egy antikvárium is.
 Jaaaaj és nagyon vicces és egyben kicsit gusztustalan is a következő:
Tehát azzal kell kezdenem, hogy Tartu tele van kányákkal. De tele tele! Több van belőlük itt, mint galamb Pécsett!!! És hatalmasak! És hangosak! No és amikor kb 3. hete voltunk itt, és kora hajnalban buszra mentünk, mondtam a többieknek, hogy itt hajnalban nem csivitelnek a madarak. Hol vannak a pici madarak? Pécsett hajnalban mindig olyan hangosak tudnak lenni, úgy szeretem!! (jaaaj de szeretem :) )
Na és erre mondják, hogy tényleg! Ők sem hallják a kicsi madarakat, mindig csak a kányákat. Na ennyiben maradt a dolog. No de aztán, két hete kb, az első alkalommal, amikor a Wernerben voltunk, megtaláltuk a "kis" madarakat. A belső udvarban ugyanis tiszta dagi kis madarak cápázzák a kint ülő vendégek süteményeit. Annyira vicces, amikor az asztalon marad egy morzsás tányér, jönnek a madarak, és az üveglapon olyan poén, ahogy csúszkál a pici lábuk, miközben küzdenek a sütemény morzsákért.
Szóval ez a mi csoda Wernerünk, az egyetemmel szemben! :)

Mikor azt hiszik, hogy csak nézel, pedig Látsz is!

Moments:

....egy kisfiú kék cipőben, talán iskolából hazafelé, a parkban. Ő engem nem látott, más nem volt ott (vagy csak én nem láttam) , azt hihette, hogy egyedül van. Megállt, és elhajított egy hajtogatott repülőt. A repülő egy mély építkezési "szakadékba" szállt. A kék cipős kisfiú csak állt, és nézte hogyan száll...


Még Rigában a buszon:

...felszállt egy idős házaspár, de nem tudtak egymás mellé ülni. A néni mellettem egyszer csak keresztet vetett. Kinéztem az ablakon: templom mellett haladt a busz. A következő megállóban a bácsi mellé tudott ülni. Néztem ki az ablakon. Újabb templom. Rápillantottam az idős párra: keresztet vetettek mind a ketten és utána fogták egymás kezét....
(édesapa! ez volt a "rigai")

magyarázkodás

Kérem szépen én alkalmatlan vagyok fényképezésre! Az az igazság, hogy miközben történnek az események, úgy, mint: városnéző túra, kirándulás, utazás (másokkal együtt), olyankor nem akarom széttörni a pillanatokat fényképezéssel.
Elmentünk Tallinba és az egész arról szólt kb., hogy mindenki kattogtatott ész nélkül a jobbnál jobb gépekkel... (???   !  )
Úgy, hogy bocsánat! Én megvártam, amíg zajlik az élet, és utána (életen kívül :P ) kattogtattam pár, pusztán vizuális információt és nem esztétikai funkciót betöltő turista fotót, csak, hogy tényleg láthassátok, hogy merre is vagyok.
A képeket meg szépen feltöltögetem tényleges tartalommal a kis írott szösszeneteim segítségével. :P

No meg az is igaz, hogy mióta itt vagyok, mindig csak mondogatom, hogy "ááá majd egy napos napon elmegyek fotózni!". Az ám! Nagy frászt! A szép napos napokat úgy meg kell itt becsülni, hogy jobb azokat leírni, mint lefotózni.

És, hogy miért nem írok gyakrabban a blogba? Erre is rém egyszerű a magyarázat. Írok én, csak papírra: a parkban, a parton, a hídon, a suliban, Wernerben... aztán ugye be is kellene azt ide másolni... :D

Szóval a képek már megvannak, már csak meg kell találnom a módját hogy fel is tudjam őket tölteni. (nincs kártyaolvasó a gépemen, meg szobatársamén sincs) de már legalább van mit feltöltenem. Szóval wait! wait for it! legen...dary lesz majd... :P

első atrocitás

Tudjátok vannak az életnek azok a pillanatai, amikor úgy jó igényesssen elgondolkodik az ember. No hát, mint hogy Észtország tökéletes hely a gondolkodásra...
Sütött a nap. Jaaaj nagyon szeretem az észt napot. Szóval elmentem oskola után sétálni és az egyik parkban, magasabban a város felett leültem egy padnak a háttámlájára, mert ahhoz azért a magyar popsimnak hideg a pad, hogy ráüljek rendesen. Fényképem nincs persze megint, de leírom, hogy mit lehet látni onnan. (ígérem lesznek majd képek is!)
Szóval, a padról: A városközpontot lehet látni. Egy kis utca és utána a főtér a szökőkúttal, a találkozó emberekkel, a kávézókkal, biciklikkel, macskakövekkel. A kedves észt nap egyre jobban megvilágította a teret. Tudod, amikor úgy takarja be a fényével az árnyékos várost. Na és ezt az egész képet körbeölelte a fáknak a lombja. Szinte mint egy giccses képeslap.
Most, hogy segítettem vizualizálni a körülményeket, visszatérek a mondandómra.
 Nagyon elgondolkodtam, nagyon. Annyira, hogy már megint magamban beszéltem. Hangosan... Néha kell. Na de amikor éppen csendben voltam, magvas gondolataim közepébe beletrappolt egy "kedves" észt emberke. Elkezdett észtül kiabálni velem. Hát elsőre csak elfordítottam a fejem, no meg gyorsan körbenéztem, hogy van  e még ott valaki. De Ő csak kajabált tovább. Hát gondoltam csak megosztom  már vele az infót, hogy nem beszélek észtül. No erre totál dühbe gurult. Bevörösödött az arca és csak kiabálta, hogy "Gooo f..ck yourself!!! It's MY LAND!!!" Oké. Hát erre elmosolyodtam, mert az észt tanárunk mondta, hogy az észtek naon szeretik mondani, hogy az Enyém. És az emberke csak ordította vörös fejjel, hogy "My land, my land!" Én meg mondtam: persze, ez a te hazád, én külföldi vagyok, no de ettől függetlenül nem értem mi a problémád pajtás! Hát a probléma az volt, hogy a pad háttámláján ültem. Leszálltam és otthagytam a dühös észtet, meg a gondolataimat. Utóbbiakért majd visszamegyek egy másik napos napon...

Tisza cipőben Eesti-ben

Jááááj no hát hol is kezdjem?!
 Szóval először is találkoztam egy magyar pasival akit a Tisza cipőjéről azonosítottam be, hogy magyar. Ma az oskolában volt időm nézelődni egy kicsit, és láttam egy Tisza cipőst lányt, de őt nem szólítottam le, mert naon sietős volt. No de! Egyszer csak megáll előttem két lány, folyékonyan észtül beszélgetve. Sasolok (mindig sasolok az észt beszédre, annyira vicces, hogy mindig az "aga= de, hát " szó hangzik el a legtöbbször egy észt beszélgetés során, eddigi megfigyeléseim alapján) ezerrel. Aztán megláttam, hogy az egyikőjük Tisza cipőt visel. Gondoltam magamban, hát Őt már csak le kelll szólítanom. Egy észtül tökéletesen beszélő magyar span Észtországban csak nem jöhet rosszul!!! :D
Szóval támadásba lendültem:
- Szia! Magyar vagy?
- ... (a lány beszél tovább észtül egy másik lánynak)
-Bocs! Szia! Magyar vagy??
- ... (mintha ott sem lennék)
- Hééé! Bocsi! Szia! Magyar vagy????  (WTF!!!???? :P )
- SEMMI REAKCIÓ!
Mire én próbálkozom angolul: -Sorry! Are you Hungarian?
- Noooo! I'm not! (mondja a lány)
Na ezek után el tudjátok képzelni, hogy az értetlenség milyen formában ült ki az arcomra.... :)
-Akkor ez most mi? Tisza cipőd van!!!
..... A lány erasmus tanuló volt Magyarországon és az egyik magyar barátja Budapesten él. Amikor elment Budapestre meglátogatni, ő maga észrevette, hogy sokan Tisza cipőt hordanak, és nagyon megtetszett neki, így hát ő is beszerzett egyet...  (Ez vicces, mert én meg észt zoknikat vadászok.... :D  )
Még a végén megkérdezte: De te magyar vagy nem?!
Mondom: Igen!
- És hol a Tisza cipőd?
-Jaaa a koliban, de van nekem is! :)

- OK! Legközelebb Tisza Találkozó Tartuban! :D ;)

alázat

Tudjátok, írtam, hogy milyen sok emberkével találkozunk, aki itt "ragadt" erasmus után és itt él. Kedden volt egy kis fogadás az erasmus diákoknak, és többen mondtak fogadó beszédet. Az egyetem dékánja, mindenféle fennköltség nélkül, csak egyszerűen, de mégis "szívhez szólóan" beszélt. Hogy mi volt benne a szívhez szóló? Az, hogy olyan nemes egyszerűséggel, természetesen mondta, hogy tanuljunk úgy Tartuban, hogy ha majd az itt maradást fontolgatjuk, akkor munkát is tudjunk találni, mert ők szívesen fogadnak minket, mint munkaerőt is...
Aztán tegnap este volt egy beszélgetésem egy középkorú észt emberkével. (Bírom, ahogyan kapni tudnak az alkalmon, hogy "Húúú! Magyar vagy??? Hát az milyen jó!" :) ) aztán ahogyan beszélgettünk, rájöttem, hogy az észteknek az alázat a "titka". Nem csörtetnek, hogy  megismerje őket a világ, hanem szépen megvárják, amíg felfedezik őket. Ez az emberke is, vagy akár az előző kollégiumunk 60 év körüli portás nénije, aki nagyon aranyos észtes angollal, de megtanultak angolul. Itt Tartuban év közben minden 4. ember diák. A helyiek megtehetnék, hogy nem hajlandóak velünk idegen nyelven kommunikálni, hanem csak elvárni tőlünk, hogy tanuljunk meg észtül, hiszen legkevesebb 5 hónapot itt tartózkodik minden diák.  Ismerünk országokat, ahol ez dívik. De az észtek a csendes, kedves megnyerést használják. Megtanulnak idegen nyelven, ha törik, ha szakad, ha kedvesen viccesen beszélik (mondom én a magyar: Vát? = What? :P ), ha nem, és azon kapja magát előbb utóbb mindenki, aki itt akar tanulni, hogy ha nem is tervezte, de elkezd tanulni észtül...

Kisvackor az 1. B-ben

Első nap az oskolában: háát nem tudom ki mennyire emlékszik azokra az első napokra, amikor belépett általánosba, aztán következő iskolába, aztán tovább... :) És halljátok!!! Itt NINCS fotocellás ajtó, hanem magadnak kell kinyitni! Nagyon bírom. Ha kinyitsz egy ajtót, meg kell fognod, hogy ne csapódjon be a mögötted lévő, vagy veled szembe jövő előtt. "Ne adj Isten" még köszönésre is nyílik a szátok, vagy egymásra néztek.

Na a 2 és fél heti észt nyelv tanulás után kicsit pillogtattunk a haladó csoportban, de azért a "Minu nimi on xy." (A nevem xy.) teljes biztonsággal ment. :P 

Na ezek után több se kellett nekem észt nyelvű folklorisztika órára vetemedtem. Kb. úgy éreztem magam, mint a Beugró című műsorban, amikor az egyik ember hablatyol "idegen nyelven" a másiknak meg ki kell találnia, hogy miről beszél.

 Még óra kezdete előtt nem sokkal, mikor már mindenki bent volt a teremben, megérkezett két napszemüveges csuklyás fiatalember :P :) ... el tudom képzelni, hogy a tegnap esti kocsmatúrájukon már előre röhögtek, hogy ma mekkora poén lesz napszemüvegben bevergődni az oskolapadba. Ej ezek a mai fiatalok... :P :D ;) 

Aztán késett pár percet egy másik fiú. Bejött, mondott valamit, mire a két napszemüveges kimászott a padból és kimenetek a teremből. Egy tolószékes fiúval jöttek vissza. Nincs lift az épületben. A másodikon volt az óra....

Egyébként eddigi néprajzos tanulmányaim, megfeszült figyelmem, illetve csipetnyi észt nyelvtudásom lehetővé tette, hogy megértsem nagyjából, miről is van szó... de azért a biztonság kedvéért angol nyelvű kurzusokat fogok látogatni. :)

Tartus

Tartus = Tartuban

Hmm eddig még nem is írtam a városról!
Nagyon szeretetreméltó. Emberléptékű városka. A Jó gondolatok városának mondják. Nem véletlenül. Példák: az utcák ahova nem lehet autóval bejárni nem csak egy szimpla gyakorlati funkciót betöltő valamikkel vannak lezárva, hanem olyan kis "szobrokkal" amik részei a városnak. Az egyik "főutca" (olyasmi, mint Pécsett a Királyutca) egyik végén nagy kő papucsok vannak, a másik végén felborult kő hordók. Jaaaaj nagyon jók. Tovább: miután egy nagy tűz elpusztította a városka faházait, megváltoztatták az épületek rendjét az újraépítéskor. Azonban mintegy megőrizve az eredeti formát, vagy legalábbis emlékeztetve arra, a mostani járókő mutatja a város közepében, hogy mi hogyan volt. Piros járókő mutatja, hogy hol voltak a tűz előtt a házak. Szürke mutatja, hogy merre voltak a járdák. Nagyon kedves. Most gondoljátok el, ha minden város csak ilyen apróságokat megtenne. Apróságok, amik nem több pénzbe kerülnek, csak gondolatok... és saját arca van így a városnak, nem ugyanolyan, mint akármelyik másik. Jaaaj és nagyon sok szobor van. Olyan aranyosak a helyiek, amilyen büszkén tudják mutatni, hogy melyik szobor hol, miért... :)
No meg, ha csak pár képet láttatok a városról, biztos vagyok benne, hogy láttátok már a csókolódzó tanulók szökőkutat. ...nos egyik esős (nem viccelek aznap esett!!!) napon lába kélt a diákok esernyőjének... aztán visszakerült... ??? magic :)
Nos van itten még nekünk Ördög híd, Angyal híd (ahol kívánhatsz első alkalommal, mikor átmész). Na és, ami az egyik kedvencem: a padok a folyó mellett végig "hintaszék" padok. Jaaaj nagyon jó ott ülni, amikor süt a nap (nagyon erősen tud tűzni a nap, még akkor is, amikor amúgy hideg van...), vagy nagyon jó akkor is, amikor este (de akkor legyen nálad valami meleg holmi!! :) ) egy ilyen  "hintaszékből" nézed az eget. Mert itt nagyon furcsa az ég...  No és persze a piac, amit már említettem...  Ja és ma is láttam egy lányt virággal. :)

Tartu bekebelez

Tartu bekebelez...

Már írtam a két magyar pasiról, akik ideköltöztek, írtam a 7 év után visszatérő erasmusosokról. Akkor most, hogy folytassam a sort: találkoztunk két hete egy amerikai emberkével, aki a természet iránti érdeklődésből vetődött erre... mondanom sem kell, hogy több éve itt él... No de ennyi nem elég! Tegnap találkoztunk egy olasz és spanyol (na ná hogy, mind olaszokkal, meg spanyolokkal vagyok :) ) fiúval, akik itt voltak évekkel ezelőtt erasmusos diákok, hazamentek befejezni az egyetemet és ideköltöztek...
Ha helyesek az információim az erasmus program 25 éves idén. 25 év X emberke (kb 2,5 millió), X intézmény: ezek a megszámlálható dolgok. Hogy mi van a számok mögött? .... a Lényeg!!!.... Azt gondolod, hogy "Eh nem tudnak új fajta sztorival előállni, mert már annyi erasmus "életutat" ismerek... MINDIG újakba akadsz! Nincs két egyforma. De a kérdések mindenkiben ugyanazok. Otthon-Itthon?, Család(OK)?, Barátok?, Életed?, Érdemes?, Merre?, Tovább-Vissza?, Pont Pont Pont

Órafelvétel

Tegnap elkezdtem felvenni az óráimat, de nem találtam semmit... persze... egy észt lány segített.. először ő sem találta a kurzusaim, aztán megoldottuk. Tisztára jó érzés volt, hogy mondhattam neki azt, hogy ne parázzon, tudom milyen az amikor valaki idegenföldről a sulijába jött és segítségre szorul és eztután már tudott segíteni, mert nem parázott, hogy most mi lesz ha nem sikerül valami...

Megint egy nap

Jééé képzelkjétek tegnnap találkoztam két fiatalabb pasival. Leszólítottam őket, mert az egyikőjüknek tisza cipője volt. Az egyik 8 éve a másik 11 éve él itt... és tiszacipőt hord... 

Ma is láttam egy nőt virággal meg egy fiatal srácot meg egy férfit....

Tartuban nem tud zavaró lenni hogy esik az eső, hogy hűvös van...

A piacon az illatok, mint nagyszüleimnél... mint otthon..