Tudjátok vannak az életnek azok a pillanatai, amikor úgy jó igényesssen elgondolkodik az ember. No hát, mint hogy Észtország tökéletes hely a gondolkodásra...
Sütött a nap. Jaaaj nagyon szeretem az észt napot. Szóval elmentem oskola után sétálni és az egyik parkban, magasabban a város felett leültem egy padnak a háttámlájára, mert ahhoz azért a magyar popsimnak hideg a pad, hogy ráüljek rendesen. Fényképem nincs persze megint, de leírom, hogy mit lehet látni onnan. (ígérem lesznek majd képek is!)
Szóval, a padról: A városközpontot lehet látni. Egy kis utca és utána a főtér a szökőkúttal, a találkozó emberekkel, a kávézókkal, biciklikkel, macskakövekkel. A kedves észt nap egyre jobban megvilágította a teret. Tudod, amikor úgy takarja be a fényével az árnyékos várost. Na és ezt az egész képet körbeölelte a fáknak a lombja. Szinte mint egy giccses képeslap.
Most, hogy segítettem vizualizálni a körülményeket, visszatérek a mondandómra.
Nagyon elgondolkodtam, nagyon. Annyira, hogy már megint magamban beszéltem. Hangosan... Néha kell. Na de amikor éppen csendben voltam, magvas gondolataim közepébe beletrappolt egy "kedves" észt emberke. Elkezdett észtül kiabálni velem. Hát elsőre csak elfordítottam a fejem, no meg gyorsan körbenéztem, hogy van e még ott valaki. De Ő csak kajabált tovább. Hát gondoltam csak megosztom már vele az infót, hogy nem beszélek észtül. No erre totál dühbe gurult. Bevörösödött az arca és csak kiabálta, hogy "Gooo f..ck yourself!!! It's MY LAND!!!" Oké. Hát erre elmosolyodtam, mert az észt tanárunk mondta, hogy az észtek naon szeretik mondani, hogy az Enyém. És az emberke csak ordította vörös fejjel, hogy "My land, my land!" Én meg mondtam: persze, ez a te hazád, én külföldi vagyok, no de ettől függetlenül nem értem mi a problémád pajtás! Hát a probléma az volt, hogy a pad háttámláján ültem. Leszálltam és otthagytam a dühös észtet, meg a gondolataimat. Utóbbiakért majd visszamegyek egy másik napos napon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése